Életmód, edzés, motiváció

47 felett is fitten!

Semmi alapja annak, hogy csak huszonéves korban lehet a sportban figyelemreméltó sikereket elérni. Ha közhelyes szeretnék lenni, mondhatnám az is, hogy ” nem csak a húsz éveseké a világ”.

fitness-seniors-sports-resized

Nagyon fontos, hogy az életkorunk előrehaladtával is figyeljünk az egészségre. Sőt! Ahogy megyünk előre az életben, egyre nagyobb szerepének kellene lennie a sportnak és a megfelelő étkezésnek. Hogy miért? Mert idősebb korban egyre jobban érezhető az energia, anyagcsere csökkenése, és a csontritkulás előfordulása. Az ízületi problémákról és a szív és érrendszeri betegségekről nem is beszélve. 40-60 éves kor felett 10 évente elveszítjük az izomzatunk 10%-át, ha nem teszünk ellene.

Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha olyan fantasztikus emberekkel csinálnék egy-egy rövid interjút, akik figyelemréméltó eredményeket érnek el a sportban, úgy, hogy már nem a 20 as éveikben vannak. De nem is a 30-as, hanem inkább 50 fölött (47).

Szerintem ennél jobb példa, motiváció  nem kell senkinek. Nem is szaporítanám a szót, ismerjük meg a “hétköznapi hősök” Évát, Lajost és Josét.

1.Hány éves vagy és mióta sportolsz?

Éva: 47 éves nő vagyok, gyermekkoromban mindenfajta sportot űztem, futottam,
kosaraztam, stb., az iskolai csapatokban, mindig, amit kellett. Aztán a gyerekek
születése, nevelése miatt rabszódikusan mozogtam, alig-alig. 12 éve költöztünk Gyermelyre. A környékbeli erdőben kezdtem el a séta-futás kombinációval, mellette pilateszeztem rendszeresen.

Lajos: 1949.Áprilisába Születtem:Tehát jelenleg 66éves vagyok. Előzmény, hogy 1965-1966-tól ökölvívást sportoltam 1977-78-ig. A versenyszerű sport után is folyamatosan sportoltam. Futás,súlyemelés,gyűrűzés.és a bunyó is.  Minden lehetőséget megkerestem a mozgásra. kb:1988-89ig. 1993 januárjában egy betegség félbeszakította ezt. Számomra ezek az évek nagyon fontosak .Ezekből is merítek erőt és energiát.

José: Február 2-án voltam 51 éves, 48 és fél éves korom óta sportolok, azaz 2 és fél éve. 2012. október 26-án léptem be életemben először az edzőterembe.

2.Milyen sportot, sportokat űzöl rendszeresen?

Éva: Rendszeresek futok, hetente egyszer kézilabdázom, és ha van, időm elmegyek a
helyi sportcsarnokba tornázni, tollasozni stb.Szeretek teljesítménytúrázni, nordic-walkingozni.

Lajos: Jelenleg futok és mellette erőedzést is végzek. Súlyzó, Expander, Gyűrű, Fekvőtámasz, Szobakerékpár, Gumi kötelezés, Box(Bunyó), Zsákolás, Torna, Jóga gyakorlatok. Időnként eljárok konditerembe is.

José: Általános konditermi edzéssel kezdtem, tehát ugyanazt a súlyzós edzést végeztem, mint a legtöbb testépítő. Később hallottam a street workoutról, ami nagyon megtetszett, és próbáltam többet megtudni erről a sportágról is. Így akadtam rá a street workout mellett a fegyencedzésre is. A konditermi edzésről nem mondtam le, azt a fegyencedzés és a sw elemeivel variálom, ma már ún. hibrid edzést folytatok. Mindeközben rájöttem arra, hogy alapok nélkül nincs mire építeni, és mivel soha életemben nem tudtam se bukfencezni, se fejen állni, se kézen állni,
(amiket azóta már megtanultam), így a hibrid edzésen kívül vannak külön talajtorna edzéseim is. Gyakran kardiózom is, egyrészt az állóképesség fejlesztésére, másrészt zsírégetésre, mert még mindig van rajtam súlyfelesleg.

3.Mi az az ok, ami miatt sportolsz?

Éva: Jó érzés, amikor erősnek és fittnek érzem magam. Jó, amikor olyan dolgokat
teljesítek, amit még nem.

Lajos: 2011- Szeptember.01-től kezdtem újra a sportot. Ok:2006-ba megszületett az első unokám, majd a második. A velük készült nyári közös fotókat nézegetve nem tetszett, amit láttam. Régen egy izmos kisportolt ember voltam.Ott akkor egy elhízott embert láttam. Így 2011.Július-Augusztusba elhatároztam, hogy szeptember 1-től újra elkezdem a futást és mellette a súlyzós, Illetve az erőnléti edzést. És ez így megy minden reggel.Télen és nyáron is. Reggel hideg vizes zuhannyal kezdek és utána erőnléti edzést végzek kint a kertben, kivéve, ha korán megyek futni vagy elutazom. napközben pedig futok.

José: Amiért elkezdtem sportolni az a fogyókúra volt, az, hogy kövér voltam, és ezen változtatni akartam. A hamar elért látványos eredmények arra ösztönöztek, hogy folytassam. Amikor elértem a legelső kitűzött célt, 26 kilót lefogytam, akkor már eszembe sem volt abbahagyni, mert addigra beleszerettem a sportba, ma már a sportolás nálam nem ok, hanem életmód, a cél pedig az, hogy soha nem hagyom abba. Nyilván vannak különböző célok is, közeliek, és távlati nagyobb célok is.

4. Az életed egyéb területein érzed jótékony hatását a sportnak? Ha igen, miket?

Éva: Magabiztosságot ad, önbizalmat növel. Egészséges érzés.

Lajos: Az életemnek tulajdonképpen minden területén érzem a sport jótékony hatását. Sokkal jobban érzem magamat, nincs gyógyszer, nincs fáradtság, sokkal nagyobb az önbizalmam. Határozottabb vagyok, keményebb, erősebb, sokkal jobban bírom a terhelést, le tudok futni akár 50km-t is, vagy hegyeket futni…stb.

José: A sportnak nagyon is érzem a jótékony hatásait. Már öt éve pacemakerem van és a súlyom miatt is igen rossz volt mindig az általános vérképem. Ez már régóta nincs így, de ezt a nagyon jó vérképet magamon is érzem. Sokkal könnyebben mozgok, már nem vagyok délutánonként fáradékony, és semmi bajom attól, ha le kell hajolni, hogy a cipőmet befűzhessem. Azelőtt ez nem ment ilyen könnyen. Lelkileg is sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, nem vagyok állandóan feszült és ideges, mint régen.

5. Milyen célokat értél el eddig és milyen céljaid vannak a jövőre nézve az edzéssel kapcsolatban?

Éva: A futással lassan haladtam, kb.csak 7-8 év futás után kezdtem versenycélokat
kitűzni. Most futottam a leghosszabbat és a legjobbat a Vivicitta félmaratonon.21km 2h11 perc alatt életemben először.

Lajos: Van több arany, ezüst, bronz és egyedi befutó érmem és nagyon sok 20-30-40-50km futott távom. Aminek nagyon örülök, hogy  kitaláltam a bevásárlós futásokat vagy az ismerd meg a környező településeket (országúti) futásokat és a napkeltés futásaimat.Ezek színesítik és változatossá teszik a futóedzéseimet. A jövőbeni céljaim: Az erőnléti edzéseim folytatása,  eszközök bővítése és cardio-box edzés. Folytatom az országúti futásaimat, napkeltés futásaimat, bevásárlós futásaimat. Célom még több versenyen való indulás. Szeretném a T100-ast megfutni és több 50-60km távokat teljesíteni.

José: A nagyfokú elhízást már megszüntettem, ez volt a legelső cél, s a második cél is sikerült: némi izmot is szedtem magamra. Cél volt még az, hogy valamennyire erős legyek, ez is megvalósult egy kicsit, ám van még mit fejlődni. A legnagyobb sikereimet a calisthenic területén értem el, olyan gyakorlatokat tudok már megcsinálni, amelyekről azelőtt nem is álmodtam. Erőfejlesztésben és a talajtorna gyakorlatainak elsajátításában kell még fejlődnöm, persze sok másban is, így például még mindig le kellene adnom jó néhány kilót, ám elég nehéz úgy hosszú távon zsírt égetni, hogy közben az izmok is erősödjenek, fejlődjenek. Konkrét célom az, hogy elérjem a számomra ideális testsúlyt (most 78-79 vagyok és 72 szeretnék lenni), valamint hogy kiváló minősítéssel tudjam teljesíteni a testnevelés tárgyból előírt emeltszintű érettségi feladatokat. Ez tényleg egy nagyon konkrét, határozott célom. Ezentúl célom még a street workoutban is fejlődni, de ehhez alapok kellenek, és ezt a hibrid edzéssel és persze a talajtornával fogom tudni elérni. 

6. A sporton kívül hogyan figyelsz az egészségedre? Odafigyelsz a táplálkozásra, szedsz táplálék kiegészítőket?

Éva: Igen, odafigyelek a táplálkozásra. Rendszeresen szedek táplálék kiegészítőket,
sok zöldséget eszek, visszafogom magam, édességet, cukrot alig-alig eszem. Vettem egy online programot, ahol vezetem azt,hogy mit eszek és mennyit sportolok,kiértékeli napról napra,hogy a különböző tápanyagokból eleget,esetleg sokat ettem-e. Ez kordában tart.

Lajos: A sport egyben az egészségem. Nem használok táplálék kiegészítőket. Egyedül az energia italokkal próbálkozom. Nekem jobban oda kell figyelnem a táplálkozásra, mert 1993-ban volt egy betegségem, amikor azt mondta az orvos, hogy tepsi, vagy is nincs tovább. De ma futom a 20-30-50-60km-eket és napi sok tonna súlyt emelek. Mesterséges táplálék kiegészítők nélkül is.

José: A sport magával hozza azt, hogy odafigyeljek az egészségemre. Igazából, még ha nem is figyelnék az egészségemre, az edzések és a számomra betartandó diéta miatt eleve megfelelően táplálkozom. Az étrendemből teljesen kiiktattam a cukrot és a fehér lisztet, ez volt a legelső nagy változás. Rengeteg vizet iszom, ez szintén fontos. Valójában úgy táplálkozom, mint a legtöbb sportoló, aki odafigyel az étkezésre. Sok zöldség, teljes kiőrlésű gabonák, megfelelő mennyiségű fehérje, és próbálok egyre többször és egyre több halat enni. Vitaminokat szedek, és fehérjeport is fogyasztok, ez főleg azért kell, mert munka mellet nem mindig van idő csirkemellet meg halat sütögetni, vagy leülni és nagy nyugodtan megenni. Az edzések szigorúan be vannak táblázva, de ugyanígy a pihenőnapok is, meg az is, mikor és mit kell ennem, ezeket tartani kell.

7. Van valami jó sztorid, amit szívesen megosztanál?

Éva: 47 évesen jobban érzem magam, mint 30-35 évesen, van erőm, bírom a strapát
és kialakult a „hozzászokás” a sporthoz. 🙂

Lajos: Sztorit jelen pillanatban nem tudok írni.

José: Van pár érdekes sztorim, az egyik az, amikor a teremben edzés közben odajött hozzám egy fiatal lány és megkérdezte: „a bácsi tornász volt fiatal korában?” A másik, mikor egyszer felrobbant alattam a futógép! 🙂

image_9839_sport-science